Az elsőben nincs szánalom,- A születés fájdalmával fekszem az ágyamon -Rámutat, hogy a járt utatNe erőltessem, nyugodtan el is hagyhatom.A második, aki itt lakikBennem, a világ sötét feléből származik;Felnevet, ahogy eltemet,Kikacsint rám vak szeméből a gyűlölet.A harmadik, aki álmodik,Ordítozik a negyedikkel, és távozik;Az ötödik lesz, aki levegőt vesz,A szaxofonomba fúj, és egyből tönkre tesz.Ha a zeném szól, a hangokból nem marad semmi sem,Csak a jó érzés, hogy az életem pontosan így szeretem.Mert én vagyok itt az összes hang,És minden belőlem szól,S ha ötből vagyok, hát az sem baj,Mert így érzem magam jól.
