Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon
De még finom halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony
Halvány szelíd és komoly ragyogást
Mely már alig volt fények földi mása
S félig illattá, s csenddé szülte át
A dolgok esti lélekvándorlása
Illattá s csenddé, illattá s csenddé
Titkok illata fény lett hajadban s béke égi csendje
És jó volt élni mint ahogy soha
S a fényt szemem beitta a szívembe
Nem tudtam töbé hogy te vagy e te
Vagy áldott csipkebokor drága teste
S melyben egy Isten szállt a Földre le
S lombjából felé az ő lelke reszket
Illattá s csenddé, illattá s csenddé
Illattá s csenddé, illattá s csenddé
Igézve álltam soká csendesen
S percek mentek, ezredévek jöttek
Egyszerre csak megfogtad a kezem
S alélt pilláim lassan felvetődtek
S érezted, szívembe visszatért
S zuhogó mély zenével erednek
Mint zsibbadt erek útjain a vér
A földi érzés mennyire szeretlek
Illattá s csenddé, illattá s csenddé
Illattá s csenddé, illattá s csenddé
Illattá s csenddé, illattá s csenddé
