Hajnali részegség

Elmondanám ezt néked Ha nem unnád

Mult éjszaka - háromkor - abbahagytam a munkát

Le is feküdtem Ám a gép az agyban

Zörgött tovább kattogva-zúgva nagyban

Csak forgolódtam dühösen az ágyon

Nem jött az álom

Hívtam pedig így és úgy balga szókkal

Százig olvasva s mérges altatókkal

Az amit írtam lázasan meredt rám

Izgatta szívem negyven cigarettám

Meg más egyéb is A fekete Minden

Hát fölkelek nem bánom az egészet

Sétálgatok szobámba le-föl ingben

Köröttem a családi fészek

A szájakon lágy álombeli mézek

S amint botorkálok itt mint a részeg

Az ablakon kinézek

Várj csak hogy is kezdjem hogy magyarázzam?

Te ismered a házam

S ha emlékezni tudsz a

Hálószobámra azt is tudhatod

Milyen szegényes elhagyott

Ilyenkor innen a Logodi-utca ahol lakom

Tárt otthonokba látsz az ablakon

Az emberek feldöntve és vakon

Vízszintesen feküsznek

S megforduló szemük kancsitva néz szét

Ködébe csalfán csillogó eszüknek

Mert a mindennapos agyvérszegénység

Borult reájuk

Mellettük a cipőjük a ruhájuk

S ők a szobába zárva mint dobozba

Melyet ébren szépítnek álmodozva

De - mondhatom - ha így reá meredhetsz

Minden lakás olyan akár a ketrec

Egy keltőóra átketyeg a csendből

Sántítva baktat nyomba felcsörömpöl

És az alvóra szól a

Harsány riasztó ébredj a valóra

A ház is alszik holtan és bután

Mint majd száz év után

Ha összeomlik gyom virít alóla

S nem sejti senki róla

Hogy otthonunk volt-e vagy állat óla

De fönn barátom ott fönn a derűs ég

Valami tiszta fényes nagyszerűség

Reszketve és szilárdul mint a hűség

Az égbolt egészen úgy mint hajdanába rég volt

Mint az anyám paplanja az a kék folt

Mint a vízfesték mely irkámra szétfolyt

S a csillagok lélekző lelke csöndesen ragyog

A langyos őszi éjjelbe mely a hideget előzi

Kimondhatatlan messze s odaát

Ők akik nézték Hannibál hadát

A most néznek engem aki ide estem

És állok egy ablakba Budapesten

Én nem tudom mi történt vélem akkor

De úgy rémlett egy szárny suhan felettem

S felém hajol az amit eltemettem rég a gyerekkor

Olyan sokáig

Bámultam az égbolt gazdag csodáit

Hogy már pirkadt is keleten s a szélben

A csillagok szikrázva észrevétlen

Meg-meglibegtek és távolba roppant

Fénycsóva lobbant

Egy menyei kastély kapuja tárult

Körötte láng gyult

Valami rebbent

Oszolni kezdett a vendégsereg fent

A hajnali homály mély

Árnyékai közé lengett a báléj

Künn az előcsarnok fényárban úszott

A házigazda a lépcsőn bucsúzott

Előkelő úr az ég óriása

A bálterem hatalmas glóriása

S mozgás riadt csilingelés csodás

Halk női suttogás

Mint amikor már vége van a bálnak

S a kapusok kocsikért kiabálnak

Egy csipkefátyol

Látszott amint a távol

Homályból

Gyémántosan aláfoly

Egy messze kéklő

Pazar belépő

Melyet magára ölt egy drága szép nő

És rajt egy ékkő

Behintve fénnyel ezt a tiszta békét

A halovány ég túlvilági kékét

Vagy tán egy angyal aki szűzi

Szép mozdulattal csillogó fejékét

Hajába tűzi

És az álomnál csendesebben

Egy arra ringó

Könnyücske hintó

Mélyébe lebben

S tovább robog kacér mosollyal ebben

Aztán amíg vad paripái futnak

A farsangosan lángoló Tejutnak

Arany konfetti-záporába sok száz

Batár között patkójuk fölsziporkáz

Szájtátva álltam

S a boldogságtól föl-fölkiabáltam

Az égbe bál van minden este bál van

És most világolt föl értelme ennek

A régi nagy titoknak hogy a mennynek

Tündérei hajnalba hazamennek

Fényes körútjain a végtelennek

Virradtig maradtam így és csak bámultam addig

Egyszerre szóltam hát te mit kerestél

Ezen a földön mily kopott regéket

Miféle ringyók rabságába estél

Mily kézirat volt fontosabb tenéked

Hogy annyi nyár múlt annyi sok deres tél

És annyi rest éj

S csak most tűnik szemedbe ez az estély?

Ötven

Jaj ötven éve szívem visszadöbben

Halottjaim is itt-ott egyre többen

Már ötven éve tündököl fölöttem

Ez a sok élő fényes égi szomszéd

Ki látja hogy könnyem mint morzsolom szét

Szóval bevallom néked megtörötten

Földig hajoltam s mindezt megköszöntem

Nézd csak tudom hogy nincsen mibe hinnem

S azt is tudom hogy el kell mennem innen

De pattanó szívem feszítve húrnak

Dalolni kezdtem ekkor az azúrnak

Annak kiről nem tudja senki hol van

Annak kit nem lelek se most se holtan

Bizony ma már hogy izmaim lazulnak

Úgy érzem én barátom hogy a porban

Hol lelkek és göröngyök közt botoltam

Mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak

Vendége voltam