Mindenhol ott van, bárhova mész.
A fiókba bújik a zoknik közé,
Rád nyit a vécén és kitereget,
A reggeli kávéd ő issza meg.
Ő azt szereti, hogyha hagyod magad.
Ő megvívja neked a harcaidat,
És elmondja, helyetted ki a hibás;
Persze sohasem ő, mindig valaki más.
Az évek úgy telnek el,
Hogy semmiről sem rendelkezel.
De ha akarod, szabad lehetsz, még nem késő,
Csak rakd ki a szörnyet a szekrényből,
Vagy döntsd le a házat, ha nem megy máshogy,
És építs magadnak egy új világot megint,
A régi romjain.
Megkeseríti az álmaidat,
És helyette te érzed rosszul magad.
Szégyenbe hoz a világ előtt,
Mégis sokan vannak, akik szeretik őt,
Pedig mindent utál, ami fontos neked,
És szíven szúrja a terveidet.
A híre úgy kísér mindenhova,
Mint a cipődre ragadt izé szaga.
Az évek úgy telnek el,
Hogy semmiről sem rendelkezel.
De ha akarod, szabad lehetsz, még nem késő,
Csak rakd ki a szörnyet a szekrényből,
Vagy döntsd le a házat, ha nem megy máshogy,
És építs magadnak egy új világot megint,
A régi romjain.
De ha akarod, szabad lehetsz, még nem késő,
Csak rakd ki a szörnyet a szekrényből,
Vagy döntsd le a házat, ha nem megy máshogy,
És építs magadnak egy új világot.
Ott szabad lehetsz, még nem késő,
Csak rakd ki a szörnyet a szekrényből,
Vagy döntsd le a házat, ha nem megy máshogy,
És építs magadnak egy új világot megint,
A régi romjain.
