Mikor letértem az útról, pontosan tudtam,
Hogy ahova lépek, ott nem nô virág.
Néztem jobbra, balra, és a lidércfény kicsalta
Szemembôl a lámpavilág-romantikát.
Tök sötét lett minden.
Szakadt ingem gallérját felhajtom,
Megrázom magam, megyek tovább
Senki sincsen
Viharon túl, szélcsenden innen
Aztán nekiláttam újra, pokoli zsákmánnyal a zsebemben
átgondoltam, hogy lesz a folytatás
A koboldok dögkútja és a szentlélek koszorúja között
Van itt egy szimpatikus nyúlcsapás.
Így hát elindulok rajta,
Nem nézek se jobbra se balra,
Csak hazafelé, egyenesen,
Kaland a karma,
Kicsi kincsem
Viharon túl, szélcsenden innen.
Na szóval szeretlek én Élet,
Mert te olyan jó vagy hozzám.
Ha néha el is vettél,
Késôbb mindent bepótoltál,
Lenn a sliccem
Viharon túl, szélcsenden innen
