Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út És árnyak teste zuhant át a parkon De még finom halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony Halvány szelíd és komoly ragyogást Mely már alig volt fények földi mása S félig illattá, s csenddé szülte át A dolgok esti lélekvándorlása Illattá s csenddé, illattá s csenddé Titkok illata fény lett hajadban s béke égi csendje És jó volt élni mint ahogy soha S a fényt szemem beitta a szívembe Nem tudtam töbé hogy te vagy e te Vagy áldott csipkebokor drága teste S melyben egy Isten szállt a Földre le S lombjából felé az ő lelke reszket Illattá s csenddé, illattá s csenddé Illattá s csenddé, illattá s csenddé Igézve álltam soká csendesen S percek mentek, ezredévek jöttek Egyszerre csak megfogtad a kezem S alélt pilláim lassan felvetődtek S érezted, szívembe visszatért S zuhogó mély zenével erednek Mint zsibbadt erek útjain a vér A földi érzés mennyire szeretlek Illattá s csenddé, illattá s csenddé Illattá s csenddé, illattá s csenddé Illattá s csenddé, illattá s csenddé