A vándorló hegy

Egy hegynek a világban általábanNem sok dolga akadMivel egy helyben állnak, mondják is róluk,Hogy mind földhöz ragadtDe Holvoltholnemország határán van egy különc darabAki kitalálta, hogy a saját helyén ő többé nem marad...Így hát nekiindult a nagy világnakÉs folyton vándoroltS hogy ne legyen feltűnő valamikorÜveggé változottDe egyszer egy meseíró mégis valahol megláthatta őtBizony. így történt, hogy az Üveghegy aztán a mesékbe költözött...Hóuó-ó, héié-hé!Gyere, kiáltsuk együtt, hátha erre jár!Hóuó-ó, héié-hé!Hogy ha szerencsénk van (hallja is)(közeleg) már talán!Hogy egy hegy mégis hogy vándorolhat, ne csodálkozz nagyonHiszen a földön mind mozgásban volt bizony még egykoronMi másért is mondanánk azt, hogy nekik is lábuk van?Csak egy kivétellel a többi ma már nem olyan csíntalan...Na de térjünk is hát vissza hozzá, akit jó lenne meglelniMert a túloldalán lesz az a kapu, ahol mi be szeretnénk menniÉs csak azon keresztül juthatunk be a kívánt birodalombaHát hívjuk együtt jó hangosan, hogy: Gyere már az utunkba!Hóuó-ó, héié-hé!Gyere, kiáltsuk együtt, hátha erre jár!Hóuó-ó, héié-hé!Tudjuk, hogy Holvoltholnemország határa fentről, a csúcsról át a gerincen, le az oldalán a dereka alatt és a lábainál majd egy nagy kapun át vár.