Matadorok fia vagyok,

Csomó küzdő kéz szülöttje,

Készülődöm épp a szédülésre,

A karambolom szebb, mint a diadalom,

A szélütéseidet én neveztem el,

Forgolódik ez a viadali tenger,

Nézzétek én nem is vagyok itt,

Csak figyelek a szemeimen át,

Belepi a bálnak a fátyla,

Az ujja a számra kerül,

Te azt hiszed ez zárka?

Ez a kifutó és a szabadulás násza,

Utána ügethet a sztráda,

Torka szakadta, szavalva, hogy ez még nem lehet vég.

Na és ha az?

Semmi sem tökéletes, engem nem zavar,

Ez csak minket mér meg, a mérleg fölé emel.

Talán ez az kilátás, ahol üldögélnék még.

Talán ez az, ahol éri a világítótornyot a rengés.

Talán itt állunk a fénye alatt mind, ha felkér mondjátok, hogy nem térdeltem, hogy nem féltem, nem éreztem semmit.

Csak öklelj még, ölben a tőrrel dőlj felém, ölelj még!