Isten Veled!

Az ajtóban megállva végignézhetem Azt, hogy hol ért véget az eddigi életem. És megtehetem, Hogy nem cipelem, Ami nem kell, azt nem viszem. Anyám sírt egy kicsit, Apám hallgatott, A barátok is mondtak néhány mondatot: - Ugye, jelentkezel, Majd, ha megérkezel, Írsz, amikor már megleszel? De azt a régi zenét, ami annyira szép, Hogy fáj a szívem, és nem is hiszem, Hogy elfeledem A nyár melegét, az őszi erdő színét, A két szemedet, ahogy felém nevet: - Isten veled!- S a fülembe súgja, hogy többé már nem szeret. S most, hogy újra játszom felnőtt életet, Idegenben festek otthoni képeket De a mindennapok... Mikor magam vagyok - Kicsit mindig meghalok...