Szentimentálhigiénia

Exhumáljuk a tegnapot meg újnak hazudjuk a holnapot,Azért, hogy valóságosnak mutassuk, Amit egyedül sem sikerül még uralnunk.Valahogy nem értem, mégis az egészben A vicces, hogy nem maradt több esélyem, És az emlék a legszebb a tavaszban, Mégis a szobám foglya maradtam. Nem tudom valahogy mindig fáj, Ahogy múltnak kell neveznem mi emlék már, Közben jól tudom, azt, hogy a kényelem, Az embernek az emlékekhez lételem.És én rég nem hiszek a mesékben, És keresem a helyemet az egészben, Az emberségem maradt az én szemérmem, Mert az életemet posztokban kell leélnem. Jól vagyok, ma tényleg végre, A műsornak még nincsen vége, Régóta el akartam mondani, Hogy nem akarlak önmagamba fojtani. Mégis minden démonom már messzeJár és tudom nincsen veszve Szívem unom zálogházba hordani, A következő gond már a holnapé. Én panaszkodnék, de nincs okom, Mert a panaszaim pontos okát nem tudom. De egy filteres mosoly képeken Egy pillanat alatt szeretetet terem. Nekem ez marad míg az emlékek, A Mars felé egy meteoron elférnek. Én is elindulnék, de nem merek, Mert a lelkemben még erősebb a kisgyerek, Aki csak kapaszkodna a szavakba, Mikor még mamájához járt vidékre nyaranta, És ez marad a lelkének egy darabja, Most lenyeli az érzést nyelvre harapva. A városban ül, minden egyre sötétebb. A neon szagú háló egyre töményebb. De az emlék benne él és felébred, És újrakezdi mindig ezt az egészet. Jól vagyok, ma tényleg végre, A műsornak még nincsen vége, Régóta el akartam mondani, Hogy nem akarlak önmagamba fojtani. Mégis minden démonom már messzeJár és tudom nincsen veszve Szívem unom zálogházba hordani, A következő gond már a holnapé. Változtattam, de nincs olyan, Akit néha napján nem nyel el a hírfolyam.Hiszen a trendek árja formál, minden változik, És a külcsín végül úgyis kikívánkozik. És a srácokban se látom már az ős tüzet, A lányok pedig eljátsszák a prűd szüzet.Tudod, a korrektségem halmozódik szereppé És a szenvedélyed tett rég engem beteggé. Mert én meggyógyulnék, de nem tudok, Hiszen csak akkor lépek előre, ha elfutok. S ha egy pillanatra azt érzem, hogy szeretnek, Rájövök, hogy szűk pórázon vezetnek. Amíg a főoldalra szinte mindent kitettem, Addig a levegőért érzelmekkel fizettem. Egy szűk négyzetben élek, minden kietlen, És a terhet végül nekem kell majd cipelnem. Újra, meg újra, meg újra éled, A percet az órát, ez többre késztet. A megsárgult emlék olyan tiszta, Mit 100 megapixel sem ad vissza. Újra, meg újra, meg újra kezded,Szilánkra hullik szét minden sejted.A darabok végül majd összeszednek És életet adnak a marionettnek.Jól vagyok, ma tényleg végre, A műsornak még nincsen vége, Régóta el akartam mondani, Hogy nem akarlak önmagamba fojtani. Mégis minden démonom már messzeJár és tudom nincsen veszve Szívem unom zálogházba hordani, A következő gond már a holnapé.