Ha tudnátok, hogy hogy lehet örülni
Egy szorongásmentes napnak...
Kisüt a nap, a hideg csíp, mégis érzem,
Hogy végre, végre hagynak
Üres az ágyam, a szobám csendes,
Utcákat járok, fura, de mindenki rendes
Magam sem tudom már, hogy mikor volt ilyen
Velem utoljára. Nem is emlékszem milyen,
Ha megállhatok egy percre és kinyithatom szívem
Olyan régen volt és biztos nem Budapesten...
Ha tudnátok, hogy hogy lehet mulatni igazán önfeledten...
Ha tudnátok, hogy hogy lehet szeretni teljesen egómentesen...
Hányan tudjátok, hogy igazán éltek?
És ettől a meleg semmitől még mit reméltek?
Melyik valóság igaz?
Már én sem vagyok biztos
És nincs mit szépíteni,
Megint nem voltam elég fontos
Látod, meggyújtottuk és elszívtuk
Majd elnyomtuk ezt is
A többi hideg csikk közé
Pedig egész biztosak voltunk
Hogy ez már nem alszik ki
Hogy ez majd ég, örökké
