Asszony feketében

Késő őszi éjszakán, álmatlanság hajnalán

Már a Hold se volt sehol, pihenni tért

Szobám sötét sarkából, egy árny vált ki a homályból

Csendben megállt, szót sem szólt, hozzám hajolt

Éreztem: szívem dobban, tudtam: mindent tud rólam

Nézett és én is néztem... az Asszonyt Feketében

Lázas arcom fürkészte, hűvös, halálos csendben

Láttam, a lámpafény hogy nő, sötét haján hálót sző

Bólintott, halkan ennyit szólt: "van még idő..."

Mosolygott, búcsút intett, eltűnt és súlyos csend lett

Köddé vált végleg az éjben... az Asszony Feketében

Újra, ha eljön értem, akkor majd útra hív engem

Vezet majd fekete csendben... az Asszony Feketében