A hold dala

Aludt a park, aludt a város... Szomorú voltam, és nagyon magányos. ...Csak a csillagok sétáltak velem, És szívemben az a régi szerelem... Aztán némán átkarolt a Hold... Neked eddig csak Ő udvarolt... Ketten voltunk: Te meg Én, Mint az Éjszaka és a Fény! Ott álltam és attól féltem: A kiadó helyet szívedben lekéstem, Mikor valahol messze-messze, Egy dalt dúdolt a csillagos este: Lunánu-nánu-nánu-nánu-náéh! Néha még, most sem hiszem el! Lunánu-nánu-nánu-nánu-náéh! Ami velem megtörtént, hisz A Hold némán átkarolt, emlékszem: csillagos este volt, mikor a szerelem szembejött, és a szívembe költözött! Tudod, sosem hittem el, valaha másé is leszel, érzem, örökké imádsz, és csak rám vágysz! Éreztem, nem tévedtem, Hisz a sors akarta így, nem a véletlen... Elmúlt sok tavasz, elmúlt sok tél: De örökre a szívembe költöztél... Itt maradtál, hogy vigasztaljál, Vérző sebeimre vigaszt adjál... Bár emlékszem, attól féltél, Véletlen hozzám ne érjél... Most a karjaimban tartalak, Így nyugszik le, és kel fel a Nap..., S azóta is, valahol messze-messze, egy dalt dúdol a csillagos este: Lunánu-nánu-nánu-nánu-náéh! Néha még, most sem hiszem el! Lunánu-nánu-nánu-nánu-náéh! Ami velem megtörtént, hisz A Hold némán átkarolt, emlékszem: csillagos este volt, mikor a szerelem szembejött, és a szívembe költözött! Tudod, sosem hittem el, valaha másé is leszel, érzem, örökké imádsz, és csak rám vágysz!