Álomtégla

Éjszaka volt, nem is a hold nem is a lámpák fénye szólt Szíveden ült a vágy, keserű, kacska, lágy. Szemeden ült, nem köszörült, nem is a holdra, rám vetült. Szíveden béke volt. Szívemen béke szólt. Felsírtál és megszidtál, magamtól jöttem nem hívtál. Ez takaros, furcsa folt, nem késve felkarolt. Könnyű a szó, nehéz a tett, öröm a bírám ész felett Szakadunk szerte szét, mi vetett épp eléd. Nem számít többé már a súly, A közel vagy a távol. Szép fészket raktál itt belül álomtéglákból. Valaki félt, valami fájt, zuhogott, mégis épp elállt Az ami régen volt. Nem is oly régen volt. Felsírtál és megszidtál, magamtól jöttem nem hívtál. Ez takaros, furcsa folt, nem késve felkarolt. Nem számít többé már a súly, A közel vagy a távol. Szép fészket raktál itt belül álom téglálkból. Nem maradhatsz itt már tovább! Nem lehetsz máshol! Végleg ide fészkeltél belém álomtéglákból. (KovaKing)