Megfakult Fénykép

Nincs már semmi ami ide kötne... Nincs már semmi ami ide kötne... Lelépek örökre... A kopott fotókról a múltunk visszainteget Mert eveztünk, de elvesztünk és megmaradtunk pixelek A vonat indul, kérdés, a peronon ki marad Szemedben esőerdő, a szemebe' sivatag A város kirakat, a bábuk néznek, belül semmi sincs A világ tükörben pózol és velünk szelfizik Megfakult képeken élek én, a keret a börtön Az elmúlt szerelem fekete levele, szemete hever a földön Nem az vagyok kit akarsz és nem az aki kér Csak a sötét árnyék vagyok, aki hazakísér Csak a hajnali szél ami egy szennylapba belekap Viszi a hírt, hogy csak sírsz hogyha vele vagy A bal láb még a porba és a jobb már lép a hóba Az évek össze folytak és ha kérdezed, hogy hol van Minden tettben benne minden elfelejtett szóban Nézd múltunkat, hogy összetépve úszik el tóban... Refr.: Nincs már semmi ami ide kötne Lassan úgy érzem elveszek a ködbe Nincs már semmi ami ide kötne Lelépek örökre, örökre... Elkapnám a vállad... Kiáltok utánad De néma bánat betapasztja számat Szemebe vaku villan - egy pillanat szétég Egy emlék elillan - megfakul egy fénykép És ordítanék, de minek? Te úgyse hallasz... Egy kötélbe kapaszkodok, amit Te tartasz Mint egy fekete rózsát, amit a tél betemet Tudom azt, hogy elfeled a világ, ha elengeded Mondják az út a fontos és téved ki azt hiszi a cél De cél nélkül nincsen út, az embert viszi a szél Mint a füstöt - csak fújom és belepi a köd Ahogy a múltam eltűnik, már semmi sem ide köt Mint egy vagon, minden állomáson átrobogunk És mikor késő, észrevesszük, hogy távolodunk A szívem konok és csak visz amíg dobog Talpam alatt a múlt, mint halott falevél ropog... Refr. Mint egy megfakult fénykép a polcon Elfeledve heverek rég... Azt kérdezem magamtól folyton Hogy miért téptek szét