Szótlanság

Megvakítasz, mégis látom, A néma csend szép lassan mellénk dől az ágyon Nézzük szótlanul, hogy a múlt falába zárt Emlékeink megfakulnak, és csak nő a távolság Nem haragszom, csak azt bánom, Hogy túl messze sodródtunk, és véget ért az álom Hiába tartom mindig észben, Ha itt maradsz a tegnap ajtóján már túl nehéz kilépnem Mert senki nem szólt rám Hogy te voltál minden hibám De még, de még Hányszor kell még végignéznem Ahogy elmúlunk kéz a kézben? Ha ég, hadd égjen porig minden! Kár, hogy senki nem szólt rám Hogy te voltál minden hibám De még, de még Még egy percet adhatnál Még egyszer becsaphatnál Ha ég, ha ég hadd égjen porig minden! Te sem mozdulsz, én sem lépek, Csak a remény él, hogy egyszer vége lesz a télnek Kihűlt karjaidban lassan árad szét a Hazug pillantások mérge, és már vonz a távollét De senki nem szólt rám Hogy te voltál minden hibám De még, de még Hányszor kell még végignéznem Ahogy elmúlunk kéz a kézben? Ha ég, hadd égjen porig minden! Kár, hogy senki nem szólt rám Hogy te voltál minden hibám De még, de még Még egy percet adhatnál Még egyszer becsaphatnál Ha ég, ha ég hadd égjen porig minden! Rám zuhant sok szó amit mondhatnék még, amit mondhatnék még De nincs már értelme így Elmúltunk rég Hadd égjen porig minden! Kár, hogy senki nem szólt rám Hogy te voltál minden hibám De még, de még Még egy percet adhatnál Még egyszer becsaphatnál Ha ég, hadd égjen porig minden!