Kifutott szalag után hallgatlak –Úgy képzelem el, hogy szenderülsz.Szívnek rohanó kardhalak, Ott fekszel most is, ahol hagytalak.Így maradunk, egymásban tartvaPoresőtől a nikotin sárban.Nincs szívzörej, csak fehér zaj van.A bőröm sáskarágta. Moly meg sáska rágja.A kád amíg megtelik semmivel,Ha nincs hova, akkor is menni kell.A szárnyaid gondosan eltettem,Repülni nekem sose kellettek.Se kint, se bent, nincs sehol.A zárójelben szóközök.A nap se le, a hold se föl,A tenger mély, a nyúl üreg.…hogy szembeszélben szörfözöl,Hogy fodrozódik, felnevetsz…Tökre jó, csak tönkretesz.Szublimálsz. Nincs átmenet.Felgyújtom utánad a várost.Leoltom utána a lámpát.Kikapcsolom magam végre,Bekapcsolsz hajnalban aztán.Hiányzik az ablak a falról,Megvan mindenem, asszem.A könny, mint a köd folyik lassan.A kád amíg megtelik semmivel,Ha nincs hova, akkor is menni kell.…ahogy belebújok a bőrödbe,Ahogy megmelegszik az éjszaka,A fák ahogy összeölelkeznek,A madarak egymáshoz költöznek…A katicák alszanak mellettem,A kígyókat közel engedtem. Felgyújtom utánad a várost.Felgyújtod utánam a lámpát.Bekapcsolom magam végre,Kikapcsolsz hajnalban aztán.Felgyújtom utánad a várost.Felgyújtod utána a lámpát.Álmodd azt, hogy ébren voltál végig.Párnaszirtek az égig, paplantenger.Álmomban most is ott vársz ránk,Az indulástól az érkezésig.