Valóra vált

Egy bérelt lakásban az angyalok

kibámulnak az ablakon,

mindenük bőröndbe pakolva,

mindegy, hogy merre csak máshova.

Félbehagyják a mondatot,

talán majd lesz rá alkalom,

a génekbe kódolt kudarcok,

adják a testnek a parancsot.

És a betonba mártott város,

ahol mindig szürke a tél,

ahol minden elmúló évvel együtt

bezáródik a tér,

ahol nem ünnepelnek semmit,

ahol nem várnak semmit se már,

mert mire várnának, hogyha egyszer

minden rémálmuk valóra vált.

Otthont keresni a világban,

vagy bennragadni egy hullámban,

nincs itt jövő már azoknak,

akik nem tudtak álmodni nagyobbat,

és ha eltűnnek innen az emberek,

ne értem aggódj, én megleszek,

a kihalt utcákon bolyongva,

a hidat a folyóba sodorva.

És a betonba mártott város,

ahol mindig szürke a tél,

ahol minden elmúló évvel együtt

bezáródik a tér,

ahol nem ünnepelnek semmit,

ahol nem várnak semmit se már,

mert mire várnának, hogyha egyszer

minden rémálmuk valóra vált.

Viszonylag messze innen

imába szorul egy kéz,

becsukott szemmel suttog

és aztán a repülő földet ér.

Talán itt minden más lesz,

talán nem lesz más egyáltalán,

de mit veszíthet az, akinek már

minden rémálma valóra, valóra, valóra vált.