Magány

Mint a fény az erembe, a napsütés a szemembe,

Egyszer kialszik, a jövőt nem látom a jelenbe,

Mikor elnyom az álom, örök lét nem vár,

Változás az élet? csak két élet ment rá,

Messze repülnék, de hogyan? csonka szárnyakkal?

Csókolnám a földet, ami bennem van, azt rád hagytam

Itt vagyok, de nem nézek szembe vágyakkal,

Most csak ülök néma csendben az árnyakkal

Nincs más, fejemben a zúgás,

Gondolatban megvan, az élet csak egy húzás?

Egyszer nem volt fény, se alagút, mi hátradob,

Vajon most lenne légszomj vagy fény, ami rám ragyog

Miért? miért tette ezt az élet,

Kiölt mindent, ami szép, berakott mindent, ami éget,

Minden napom egy áldozat, a mosoly mögött félek,

Nem tudod, mi van bennem, csak azt látod, hogy élek!

Te érzed, a közös csónakunk elsüllyedt,

Igaz, csak én ültem benne, a magánnyal egyetembe,

Volt egy életünk, a pokol a vége meg a teteje,

Az arcod volt a napfény, a csókod meg az eleje!

Te érzed, a közös csónakunk elsüllyedt,

Igaz, csak én ültem benne, a magánnyal egyetembe,

Volt egy életünk, a pokol a vége meg a teteje,

Az arcod volt a napfény, a csókod meg az eleje!

Leoltom a lámpát, pislákol a gyertyaláng,

Fikciók jönnek sorba, az egyik énem megtalált

Legszebb álom, egy kezet adsz a kezemnek,

A barátok se tudják, milyen gyógyszerekkel kezeltek,

Mindegy, te se vendég vagy a pokolban,

A legerősebb te vagy, egy átlagember zokogna,

Szorongna, te, ki erős, mint a szikla,

Csak előre nézel, engem letaszítva,

Én várok, néma csendben szíveket kitárok,

Elrejtem a valóságot, egy szerep mögött állok,

Mindegy már mi volt, sorban halnak meg az évszakok,

Itt vagy képzeletbe, de a szívedben én lakok,

Nem adom fel soha, próbáltam továbblépni,

Ez egy tévhit, hogy nélküled bírok élni végig,

Megéri, a világ összes fájdalmát én belövöm, ha kell,

Egy csókodért a lelkemet is megölöm!

Te érzed, a közös csónakunk elsüllyedt,

Igaz, csak én ültem benne, a magánnyal egyetembe,

Volt egy életünk, a pokol a vége meg a teteje,

Az arcod volt a napfény, a csókod meg az eleje!

Te érzed, a közös csónakunk elsüllyedt,

Igaz, csak én ültem benne, a magánnyal egyetembe,

Volt egy életünk, a pokol a vége meg a teteje,

Az arcod volt a napfény, a csókod meg az eleje!

Te érzed, a közös csónakunk elsüllyedt,

Igaz, csak én ültem benne, a magánnyal egyetembe,

Volt egy életünk, a pokol a vége meg a teteje,

Az arcod volt a napfény