Egyszer régen az írkámon,
Született egy ákombákom.
Hát egyszer csak látom, látom:
Két lábra áll az írkámon,
úgy indul el ákombákom.
Azt hittem már sose látom,
Oly messze ment ákombákom,
De mikor az erdőt járom,
ül az ágon ákombákom,
S rajta van a nagykabátom.
Szólok hozzá: Ákombákom,
Miért vitted el a kabátom?
Eső esik, mindig ázom,
Hideg szél fúj, mindig fázom...
Légy olyan jó ákombákom:
Add vissza a nagykabátom!
S képzeljétek, jövő nyáron,
Eljött hozzám ákombákom:
S visszaadta nagykabátom.
