Csend

Csont és bőr, csak ez volnék.

Mindkettőt elcserélném

Ébresztő, az álmom egy izzadó zuhanás.

Fél kettő, a hajnal túl

Lassan nő, lemondtam már mindenről,

A szív is csak ritkábban kalapál.

Mért nem hagy békén az álmom,

Rég megunt táncomat járom,

Ments meg! Csak hozzád szólok,

Hisz üvöltök, de mégse hallod.

Csend! Néma szerető.

Csend! Néha kell, de belehalok.

Csend! Félreérthető, megsemmisítő, mert semmit se akar!

Csend! Megsüketítő.

Csend! Hallom, amit nem akarok.

Csend! Elkeserítő, csendet temető a szívemben a zaj!

Kettétört a hangom egy

Emléktől, mi benned már

Heggyé nőtt, s a lelked is felhős, beborult.

Bújjunk el, és együtt majd

Érjünk fel a csúcsra, hogy

Tisztán lásd, e túra nem olyan bonyolult!

Lásd azt, mit én is látok,

Szétfoszlik majd az átok,

Lelkünk, ha együtt szédül

Megértesz majd hangok nélkül!

Csend! Néma szerető........

El nem sírt könnyeink után,

A fáradt lélek is majd összeborul.

Holnapi emlék lesz csupán,

Hol minden harcunk ágyba bújt.

Mert a hangunkat a lélek szüli meg,

Mely lélekről más lelkére tovarepül.

Így jön majd szívből az a szó

Mi kiszakad a csend mögül!