Csak rombolunk, rombolunk magunk körül
és panaszkodunk, mikor nem sikerül,
és nézzük a távoli vonatokat,
és csodálkozunk, hogy csak ennyi maradt.
És későn fekszünk le, és későn kelünk,
Félünk, hogy visszajön a régi életünk.
De ha megkérdezik tőlünk, mit szeretünk.
Kapásból rávágjuk, a régi életünk.
De a legjobban persze attól rettegünk,
Hogy mi van ha nem is volt új életünk.
Csak a régit neveztük el máshogy talán.
és mindegy, hogy Pesten vagy mondjuk Baján.
Mindig lesz ló, amit adhatsz alám,
Mindegy, hogy Pesten vagy mondjuk, Baján.
Vaqy anitát például felhívhatnám,
Ha ismernénk egymást egyáltalán.
