a teljesség felé

Esküszöm, hogy nem fogok hányni Mondtam a taxisnak az Astorián Aztán persze, hogy széthánytam mindent És pénzem sem volt egyáltalán De ez nem csak az én hibám, nem lehet mindig mindent az én nyakamba varrni Csak egy elrontott éjszaka vége És úgyse fogok rá emlékezni Úgyhogy szétvertem az öklöm egy trafóház ajtaján És felszálltam a buszra ami hazavitt hozzád Egymillió hétszázezer ember figyeli minden lépésemet Mégis ez az egyetlen város Ahol viszonylag szabad lehetek Pedig csak akkor maradok egyedül, ha tényleg egyedül akarok lenni De próbálj meg olyan helyen élni, Ahol csütörtök este nincsen semmi Akármilyen meglepő mégiscsak ezek a legszebb éveink Felkelünk Dolgozunk Berúgunk Lefekszünk Felkelünk megint Farmerdzsekiben járok és próbálok leszokni mindenről A falnak támaszkodva szívom az utolsó slukkot az utolsó cigimből mielőtt elnyomnám a csikket mint a kisebbrendűségi Fiatal vagyok és fáradt de legalább értem, hogy miért vagyok még itt Akármilyen meglepő mégiscsak ezek a legszebb éveink Felkelünk Dolgozunk Berúgunk Lefekszünk Felkelünk megint Annyira utálom amikor Felteszem valamire az életem Aztán jön valaki és megcsinálja sokkal jobban csak úgy mellékesen Akármilyen meglepő mégiscsak ezek a legszebb éveink Felkelünk Dolgozunk Berúgunk Lefekszünk Felkelünk megint Akármilyen meglepő mégiscsak ezek a legszebb éveink Felkelünk Dolgozunk Berúgunk Lefekszünk Felkelünk megint