Végtelen

Bárcsak olyan végtelen lenne Tizennyolc voltam, még gyerek tán Dunakanyar volt nekem az óceán Én voltam a király a vidéken Jött egy lány, pedig nem kértem Féltem tőle, ő nagyon más Ellentétek közt vonzódás Egy életre megtanultam Mit jelent a belédbolondultam Bárcsak olyan végtelen lenne Mint a Duna szép nyári este Bárcsak olyan végtelen lennél Hibáimmal átölelnél Bárcsak olyan végtelen lenne Mint a Duna szép nyári este Bárcsak olyan végtelen lennél Mint akkor, ott a kék víznél Bárcsak olyan végtelen lenne Barna volt, és nem hallott nemet Mai napig hallom, ahogy nevet Kéz kézben néztünk az égre Elmentek a többiek végre Ketten maradtunk a kék vízen Csillogott a hold, és az én szívem Majdnem eltépte az éjszaka Egy szó maradt csak: a vágy szava Bárcsak olyan végtelen lenne Mint a Duna szép nyári este Bárcsak olyan végtelen lennél Hibáimmal átölelnél Bárcsak olyan végtelen lenne Mint a Duna szép nyári este Bárcsak olyan végtelen lennél Mint akkor, ott a kék víznél Bárcsak olyan végtelen lenne Volt ott pár igazán jó napunk Én nagyon hittem benne, hogy jók vagyunk Elmondom minden lánynak, ki engem elátkozott: Hogy a szívem majd megállt érted, úgy dobogott Úgy dobogott, úgy dobogott, úgy dobogott Bárcsak olyan végtelen lenne Bárcsak olyan végtelen lenne Mint a Duna szép nyári este Bárcsak olyan végtelen lennél Hibáimmal átölelnél Bárcsak olyan végtelen lenne Mint a Duna szép nyári este Bárcsak olyan végtelen lennél Mint akkor, ott a kék víznél Bárcsak olyan végtelen lenne