Most Élsz

Olvad az idő, mint a halvány jégvirág, és a tűnő boldogság majd véget ér. Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn, álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél. De addig van remény, minden perc ünnepel, Hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el! Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, Mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát. Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, Most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár. Múló örömök sivár létünk színpadán, Mikor egy szó hallatán dobban a szív. Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén, Túl az álmaink ködén a semmi hív. De addig van remény, minden perc ünnepel, Hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el! Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, Mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát. Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, Most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár. Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, Most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár. Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, Most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.