Szélcsend

Villámokat szór ma ránk az ég fenn Tombol a világ, de bennem szélcsend Van belül, mert átéltem már százszor Hogy maga után fényt hagyott a zápor Az életem mérleghinta És mindig beleülök Ha sok volt a sötét és előjön a fény Az árnyékom elől is menekülök Keresem az igazamat, Sokan zivatar alatt is pompáznak És az igazam, hogy addig nem lesz vége, Amíg a fejemben bombáznak Van, kinek az anyagiak Számítanak csak, és maga miatt Szorul a kötél, ha rohad a gyökér De kívül a szirmai tavasziak A külső a pénz, de a belső béke – Van, ki addig hajtja a világot, Ameddig el nem hajtja a népe Villámokat szór ma ránk az ég fenn Tombol a világ, de bennem szélcsend Van belül, mert átéltem már százszor Hogy maga után fényt hagyott a zápor Úgy érzem, magamra hagyott a világ Attól félek, hogy túl messze van, aki lát Attól félek, hogy túl messze van, aki vár Attól félek, hogy túl késő lesz, ha kivár Mikor rám szakad a felhő Túl sok a gyűlölet Körülöttem, mint sűrű erdő De magamban nem tűröm meg Ömlik a kamu a fejemre, mégis Tudom, hogy bűvölet, délibáb – Veszek egy levegőt, és azzal űzöm el Talán a bűnöm ez, a kétely Ha a holnap úgy jön Hogy még az ördög fűzöget Akkor sem engedem túl közel Ha már a vállamon üldögél Akkor sem fújunk egy követ Én maradok eltökélt Velem tovább nem jöhet Velem tovább nem jöhet Villámokat szór ma ránk az ég fenn Tombol a világ, de bennem szélcsend Van belül, mert átéltem már százszor Hogy maga után fényt hagyott a zápor Úgy érzem, magamra hagyott a világ Attól félek, hogy túl messze van, aki lát Attól félek, hogy túl messze van, aki vár Attól félek, hogy túl késő lesz, ha kivár